Családi Odú
A tervezési helyszín egy szabadon álló beépítésű, hosszúkás telek, ebből adódóan az épület hosszházas elrendezése magától értetődő volt. A családiház helyiségeinek kialakítása során arra törekedtünk, hogy egy nagycsalád igényeit kényelmesen kiszolgálja az épület és mindenki számára biztosított legyen a személyes tér.
A terv alap gondolata egy kortárs családi ház megalkotása volt, ami ötvözi a letisztult megjelenést a vidéki, falusi utcaképébe is illeszkedő formavilággal. A tömegformálás során elsősorban a hagyományos értelemben vett „ház archetípusból” merítettünk inspirációt. Így alakult ki a hosszházas magas tetős épületforma, melynek már-már klasszikusnak nevezhető formavilága bármely község utcaképébe képes beleilleszkedni. Az épület korcolt fémlemez fedése a letisztult megjelenés mellett osztásával dinamikát kölcsönöz az épületnek. Az alsó szint kőburkolata rusztikus hatást kölcsönöz az épületnek és segíti beilleszkedését a falusi környezetbe. Az épület utcafronti homlokzata majdnem teljes egészében zárt, a műhely négyzetes ablaka az egyetlen nyílászáró rajta. Az épület bejárata a hosszanti, nyugati homlokzaton kapott helyet, ahol a környezeti hatásoktól védett módon történő megérkezést egy homlokzati sík váltással biztosítottuk. A belső helyiségek kialakítását a használati funkciók szerint alakítottuk ki, ennek megfelelően megérkezési zóna közvetlen kapcsolatban áll a fő használati terekkel és az emeletre vezető lépcsővel. A földszinten a klasszikus funkcionális hármas fogad minket: a konyha-étkező-nappali egy légtérben kapott helyet. A ház déli végfalán egész homlokzatot betöltő üvegfelülettel megnyílik az udvar irányába.
A terasz egy fém árnyékoló szerkezetet kapott, amely az árnyékolás mellett az épület egybeolvadását is segíti a kerttel. Az tetőtérben került kialakításra és két külön fürdőszoba. A hálószoba erkélye igyekszik megteremteni a pihenés lehetőségét a tetőtérben is.
Az épület megalkotásánál különös hangsúlyt kapott a természetes fény biztosítása minden helyiségben, ezáltal megteremtve a kellemes és komfortos atmoszférát. A tetőtérben külön kihívás jelentett a megfelelő bevilágítás megtervezése, így a VELUX tetőablakok betervezése mellett döntöttünk, ezzel biztosítva a természetes fényt és az esztétikus megjelenést az épületen belül és kívül egyaránt. A VELUX termékei nemcsak a kellő mennyiségű természetes fényt biztosítják, hanem kellő mértékű tervezési szabadságot is adtak a különböző típusú tetőablakok összeépítésével. Így ezt kihasználva létrehozhattunk egy nemcsak funkcióját ellátó, hanem esztétikus, megjelenésében érdekes és kellemes szerkezetet.