Családi ház Pécsen
Tervezett épületem Pécs külvárosában helyeztem el, mely egy szintben foglalja magába azon funkciókat melyek egy családi házból elengedhetetlenek. A tervezési koncepcióm az volt, hogy a bejárat egy tágas térbe essen, míg a privát helyiségek megközelítése egy folyosóról történjen.
A közösségi tér a konyha, étkező és nappali blokkot foglalja magába, mely egy nagy fedett teraszt is kapott, illetve az étkező egy penge fallal lett leválasztva ami folytatja a belső folyosó vonalát ezáltal kialakul a fő közlekedési vonal a házban.
A folyosó egyik oldalon kapott egy üvegtégla homlokzatot ami tompított fényt ad a közlekedésre, míg a másik oldalon pedig két teljes magasságú beépített bútorzat található, ami a rakodást segíti. Erről a folyosóról nyílnak a privát funkciók, amely két szobából és egy fürdőből tevődik össze. A két szoba egymás tükörképe. Mindegyikhez tartozik egy kisebb gardrób, fürdő illetve egy hosszanti terasz is kertkapcsolattal. Mindkét szoba keleti tájolású így a nyári felmelegedés enyhébb és a tető túlnyúlása az árnyékolást is elősegíti.
Tető hajlásszöge egyedül a közösségi tér felett jelenik meg, mivel a privát terek gipszkarton burkolatot kaptak. Az épület nagy bonyodalma a tetőszerkezet, mivel a keleti oldalon 4, a déli oldalon pedig 5 métert lóg túl ami nagyban árnyékolja a nappali terét és a felülvilágító nem nyújt teljes megoldást erre. Ezért a felülvilágító két oldalára elhelyeztem egy triplakivitelű VELUX mini manzárdablakot mely kiegészítésként biztosítja az épületben keletkező intenzív természetes fényt. Választásom olyan okból történt, hogy a tető hajlásszögem ezen a két felületen 10 illetve 18 fokosak és a gyártó honlapján ez volt az egyetlen melyet ilyen alacsony hajlásba el tudnak helyezni, továbbá hőtechnikailag is kedvező értéke van.
A tető ablakok beépítése az épület ezen tereiben az átszellőzést is megoldotta keresztirányba, hiszen a keleti oldalon lévő eltolható üvegajtó és tetőablakok egyszerre nyitása estén a beáramlik a friss levegő az elhasznált viszont szabadon távozhat a tetősík ablakoknál.
Tervem a VELUX fénnyel teli otthonok pályázat magas vagy alacsony hajlásszögű tetőtér nélküli családi ház kategóriájában első helyezést nyert el!