Családi ház Budapest II.

LAPOSTETŐS CSALÁDI HÁZ

A Velux – Fénnyel teli otthonok pályázatára benevezett lakóház tervezési koncepcióját alapvetően meghatározta a telek hangsúlyos lejtése déli irányban.

Ez teremtette meg a lehetőséget a ház és kertje, valamint a területen déli irányban feltáruló, a budai dombokra nyíló kilátás szoros vizuális kapcsolatának létrehozására. Ezt szolgálja az épület utcavonaltól való elhúzása, a telek magasabban fekvő részére helyezése. A cél egy kompakt épület létrehozása volt, melyben a kert növényzete, a természet a belső tértől nem határolódik el élesen.

A földszintre kerültek a család által közösen használt helyiségek, míg az emeletre a hálószobák, melyek a lakók privát életterét jelentik. A nappali, a konyha és az étkező egy térben, de egymástól magassági értelemben elkülönülve, a kilátás és a kert felé közvetlen kapcsolatokkal, nagy üvegfelületekkel foglalják el a földszint területének jelentős részét. Az emeleten mindegyik szoba esetén saját kis erkély biztosítja a természet közelségének érzését. E helyiségekben a külvilág és a beltér határának elmosásában a Velux síkfelületű felülvilágítói is fontos szerepet játszanak, hiszen a szobákba a természetes fényt minden esetben két homlokzatfelületen, és felülről is beengedtem, így az alaprajzi méretek ellenére világos, tágas hatású terek keletkeznek, és a nyílászárók ilyen elhelyezése a helyiségek természetes átszellőztetését is nagymértékben elősegíti.
Az emeleten található fürdőszobában szintén a felülről történő megvilágítást tartottam a legelegánsabb megoldásnak a funkcióból adódó intimitás érzésének megteremtésére.

Az épület fontos és látványos eleme a függesztett szerkezetű fa lépcső. A szerkezet légies megjelenését a lépcsőtér felülről történő megvilágítása tovább erősíti, kiemeli. Így a függőleges közlekedő emeleti terekkel egységes módon történő kezelése az épület két szintjét nem csak fizikailag, hanem koncepcionálisan és esztétikai értelemben is összeköti.

Összességében a Velux felülvilágítók jelentették az alapkoncepció megvalósításának egyik fontos eszközét, hogy a ház és környezete a lehető legtöbb ponton érintkezzenek, és a belső terek a külvilággal szoros vizuális kapcsolatban maradjanak, mely egy nagyvárosban álló lakóház esetén felbecsülhetetlen értéket képvisel.

Helyszín: Budapest, II. Ker., Endrődi utca 53.
Konzulens: Bakos Bálint

 


jobbike_arckép

Szerző:
Jobbik Eszter