Otthon a belvárosban

LAPOSTETŐS CSALÁDI HÁZ

Házunkat egy belvárosi környezetbe, beépítetlen, üres telken képzeltük el.

Egy városi foghíjtelket rendhagyó módon használnánk ki, ugyanis parkoló autók, sivár játszóterek helyett egy család számára alakítanánk ki menedéket. Az urbánus környezetben egy magán oázist, titkos kertet hoztunk létre, melyet paradox módon bérházak kerítenek.

Épületünk két fő tömegre bomlik. A fény szerepét ennek a két tömegnek a kontrasztjával akartuk kifejezni. A zártsorú beépítéshez igazodva, az utcafronti képpel homogén egységre törekedtünk melyet áttörésekkel, csipkézett tégla előtétfallal, kerítés fallal oldottunk. Az elülső tömegen a homlokzati nyílások minimalizálására fókuszáltunk. Mivel az általunk tervezett ház két tűzfal közé szorul nem igazán adottak a homlokzati megnyitások a kubus tömegén. Ennek köszönhetően felülvilágítók elhelyezésével juttatnánk fényt az épületbe. A földszinti részen megjelenik pár elengedhetetlen homlokzati megnyitás, míg az emeleti részen igyekeztünk minden természetes fényforrást a mennyezet felől beengedni. A zord hatást a kubus mögött meghúzódó télikert egyensúlyozza. Az élhető környezet megteremtése érdekében az üvegházon textil árnyékolókat helyeznénk el.
A házhoz társított családmodellünk nagypolgári életet élő, a társaságot és a természetet egyaránt kedvelő emberek.

A házba érkezve fokozatosan tárul elénk a fény és az ahhoz kapcsolódó élet kardinális szerepe. Privát, személyes élettereiket az emeleten alakítottuk ki, míg az alsó szinten a kiszolgáló-háztartási helyiség gépészettel, vendégszoba kapott helyett, valamint a tágas konyha-étkező- nappali az “üvegkalitkában”. Az üvegházba beharapó kubus galériája az élettérre tekintő dolgozó saroknak ad helyet.


Az elképzelésünk megvalósításához legjobbnak találtuk a VELUX síküvegű felülvilágítót, elektromos lábazattal - kiváló fényáteresztő képessége, tökéletesen vízzáró kialakítása, hő és fényvédelmi árnyékolói, valamint 5° hajlású beépíthetősége miatt. Összesen hét darabot használtunk fel, kétféle méretben (3 db 100x150-es valamint 4 db 90x120-as).

Látványterv:

novak-puskar-látványok_m

 


novak-puskar-foto

Szerző:
Puskár Dóra és Novák Adrienn