8 óra munka, 8 óra pihenés

Mind az eredményes munkához, mind a nyugodt pihenéshez megfelelő körülményeket kell teremteni. Ennek egyik legfontosabb eleme az, hogy csendben, zavaró zajhatások nélkül tudjuk bármelyik tevékenységünket folytatni. Ez különösen fontos most, hogy jóval többen dolgozunk otthon, mint korábban. 

Az épület használatával azonban folyamatosan zajokat keltünk. Ezek egyrészt léghangok, melyeket beszélgetéssel, illetve a különböző szórakoztató elektronikai készülékek használatával keltünk. A léghangok a helyiség határolószerkezeteibe ütközve részben visszaverődnek, részben rezgéseket, testhangokat keltenek abban. De testhangok keletkeznek a járkálás, bútortologatás és más, rövid ideig ható, impulzusos erő hatásaiból (amit például egy leejtett tárgy tud okozni) is, mely hangokat az elérni kívánt cél érdekében csökkenteni kell. Ezt az esetek többségében úsztatott padlóval érhetjük el, amikor rugalmas anyaggal választjuk el az aljzatbetont és a járófelületet az épület egyéb részeitől, vagyis a betonlemez mintegy úszik, nincs merev kapcsolata a többi szerkezettel. Ilyenkor a rezgéseket a rugalmas anyag elnyeli, nem adja át a többi szerkezetnek. Erre a célra jól alkalmazható a speciális eljárással rugalmassá tett EPS lemezek, például az AUSTROTHERM AT-L termékek. 

lepeshang-szigeteles-jelmagyarazat Jelmagyarázat:

1. Burkolat 6. AUSTROTHERM EPS AT-N100 // AT-N150 // AT-N200 // AUSTROTHERM GRAFIT 100 // AUSTROTHERM GRAFIT 150
2. Aljzatbeton 7. Födém
3. AUSTROTHERM Peremszigetelő sáv 8. Falazat
4. AUSTROTHERM technológiai fólia 9. AUSTROTHERM EXPERT FIX 
5. AUSTROTHERM EPS AT-L2 // AT-L4 // AT-L5 // AUSTROTHERM GRAFIT L4 // AUSTROTHERM GRAFIT L5  

 

A megfelelő kopogóhang gátlást a kellően lágy, és eléggé vastag anyaggal tudjuk elérni. A megszokott monolit beton födémek esetében ez 2 cm vastag AUSTROTHERM AT-L2-vel megoldható, de gerendás-béléstestes födém esetében is elég a 3 cm vastag lépéshang-szigetelő lemez. 

 

Az akusztikai szigetelés elkészítése során fokozott figyelemmel kell lenni a kivitelezési előírásokra. Hőszigetelés esetén a hőhidak többé-kevésbé a keresztmetszetükkel arányos energiaveszteséget jelentenek, ezért a pontszerű hőhidak (pl. a homlokzati hőszigetelés mechanikai rögzítése, dübelezése) csak kis mértékben rontja a szerkezet hőszigetelő képességét. A rezgések viszont egy ponton létrejött merev kapcsolat esetén is továbbadódnak a védeni kívánt helyiség felé, és így a szerkezet minősége teljesen leromlik. Éppen ezért a födémet a munka megkezdése előtt meg kell tisztítani, a felületen semmi sem maradhat, ami átszúrhatná a rugalmas anyagot (kavics, betondarab, habarcscsomó stb.). A lépéshang-szigetelő lemezeket kötésben, fél tábla eltolással kell fektetni. 

hangszigeteles-2-abra-1

Amennyiben elektromos, vagy fűtési csövet szeretnénk vezetni a födémen, azt sohasem szabad a rugalmas lemezben vezetni. Ebben az esetben a szükséges vastagságú AUSTROTHERM AT-N100 lemezt kell először a födémen elhelyezni, és ebből kivágni a csővezetékek helyét. A hőszigetelő anyagra ezután már el lehet helyezni a lépéshang-szigetelő AT-L2 lemezeket.  

3-abra-csovek-a-fodemen-1

A falszerkezetet körben peremszigeteléssel (AUSTROTHERM AT-P és AT-PE) kell az úszópadlótól elválasztani. A technológiai fólia terítése meggátolja, hogy a táblák illesztési hézagaiban a betonból kicsorgó cementlé hanghidat képezzen. A fóliát 10 cm-es átfedéssel kell teríteni, és a peremszigetelésre is fel kell vezetni. A betonozás után a kívánt padlóburkolat elkészíthető. Hideg burkolat esetén a fal és a járólapok találkozása mentén feltétlenül rugalmas fugázót kell alkalmazni. A jól megtervezett és pontosan elkészített úszópadló biztosítja a zavartalan munkát és pihenést, és elősegíti a békés egymásfelettélést. 

Banner-1

 


Ezt a bejegyzést 2021. szeptember 16-án tettük közzé.