Biztos háttér a biztos sikerhez

Hogyan hoz tető alá egy olimpiai aranyat Kozák Danuta kajakozónk? A legtöbben el sem tudják képzelni, mennyi időt és energiát igényel egy olimpiára felkészülni, főleg, ha az arany az elsődleges cél. Ahhoz, hogy egy sportoló kizárólag az edzésekre és a teljesítményére tudjon koncentrálni, elengedhetetlen, hogy a lehető legkényelmesebb és legprofibb körülmények legyenek adottak a számára. Elkísértük hát a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danutát a szolnoki edzőközpontba és közeli házába, melynek tetőfelújításában a BMI Bramac volt az olimpikon partnere. A modernizált nyaraló mellett így felkészülésének kulisszái mögé is beleshettünk. 

 

A Tokióban szerzett hatodik olimpiai aranyával Kozák Danuta a legeredményesebb magyar női olimpikon lett, és a 2024-es olimpia is a tervei között szerepel. A kajakozó tavasztól ősz végéig szolnoki nyaralójánál edz a versenyekre, ebben az időszakban pedig a felkészüléshez kiemelten fontos a támogató környezet és biztos háttér. A BMI Bramac-kal való együttműködése azért is fontos számunkra, mert ezáltal hozzájárulhatunk a következő versenyeken elért sikereihez, illetve akár a következő olimpiai arany(ak)hoz. 

Névtelen-1

A 2014-ben vásárolt nyaraló idén nagyobb átalakításon esett át, amibe a teljes tetőszerkezet felújítása és korszerűsítése is beletartozott. Mivel a párnak fontos volt a kiemelkedő minőség, a BMI Bramac-ot választották partnerként, akik a legnagyobb gondossággal állították össze minden tetőfelújításhoz szükséges elemet. Danuta és családja elképzelése egy vidékies, egyben modern hangulatú tető volt, amelyhez a barna színárnyalatokat ötvözték az ezüst metál, BMI Bramac Tegalit Star sík tetőcserepekkel. A teljes tető Bramac rendszerben, BMI Thermazone Bramac Therm PIR hőszigeteléssel, és minden szükséges gyári rendszerelem használatával készült el, így a tetőfóliától kezdve a tetőkivezetéseken át az ereszcsatorna-rendszerig a megszokott magas Bramac-minőséget nyújtja. 

A végeredmény az alábbi videóban tekinthető meg, de a sportolóról is megtudhatunk több érdekességet. Mit érzett, amikor megszerezte a hatodik olimpiai aranyát? Korábban miért indította az edzésnapokat favágással? Hogyan osztották el párjával a felújítással járó feladatokat az idei sűrű versenynaptár közepén? A következő percekben mindenre fény derül. 

baramac-teto-kozak-danuta

 


Ezt a bejegyzést 2021. december 15-én tettük közzé.