Így változtak a fürdőszoba trendek a 2000-es évektől napjainkig

A trendek igen gyorsan változnak, de amint a ruházkodásban, úgy a lakberendezésben is visszatérhet az, ami egyszer elmúlt. De akár reneszánszát éli egy régebbi trend, akár nem, érdemes átszaladni rajtuk.


2000-es évek

A 2000-es években egyértelműen elvált a fürdőszoba hatása a lakás többi helyiségétől. Kimondottan fontos volt a hangsúlyozása, hogy vizes helyiségről van szó, így más burkolatokat, dekorációt, fénytesteket és berendezési tárgyakat kapott. 

Narancs mozaikcsempe a tetőtéri fűrdőszobában

Jellemzői voltak a virágminták, a cirádák, a bordűr és a díszcsempe, a szalagfüggöny, a reluxa, a művirágok, az antikolt fehér, fehér vagy mélybarna bútorok, és alapvetően a toszkán stílus. A fémszín tekintetében szinte egyeduralkodó volt a króm. 

Jellemző színei pedig a fehér mellett a meleg vörösek, narancsok, terrakották és a barnák, a napsárga és a vízkék. 

 


2010-es évek 

A 2010-es éveket már a növekvő környezettudatosság is jellemezte, de még mindig a csempék uralkodnak a fürdőszobában és továbbra is élesen elkülönül ezen helyiségek hangulata a lakás többi részétől. 

Jellemzői voltak a nyitott és a süllyesztett polcok, az egyediség és a geometria, a járható zuhanyok, a pultra ültetett mosdók és a szabadonálló kádak megjelenése. A stílus tekintetében pedig a modern, a minimál és a skandináv tarolt. Jellemző anyagai többek között a mészkő, a pala és a travertin, a burkolatokat a metrócsempe uralta, de divatba jöttek a mozaikok mellett a nagyobb méretű és a hatszögletű lapok is. 

Modern, minimal stílusú fürdőszoba

Jellemző színei pedig a fehéren, szürkén és feketén kívül a mélyzöldek, az azúrkékek és a könnyed rózsaszínek, a sötét, illetve a neutrális színek is. A fémszínek tekintetében pedig az arany és sárgaréz, a rosegold és meleg árnyalatú fémek, mint például a nikkel, de a fekete csapok és fém elemek is elterjedtek. A magasfényű felületek uralmát a matt felületek kezdik átvenni. 

 


2020-as évek 

Ebben az évtizedben már óriási szerepet kap a környezettudatosság, valamint a szobahatás veszi át a „fürdőszobahatás” szerepét. Egyre több háztartásban jelennek meg az okos bútorok és intelligens eszközök, úgy mint az automatikus világítás, a helyiség szempontjából a párásító, a tükrök esetében a párátlanító, a beépített hangtechnika, az intelligens zuhany, a színterápia, a minihűtő a fürdőben a biokozmetikumok tárolására, és még hosszan sorolhatnánk az új fejlesztésű kütyüket. 

Az aktuális évtizedünk kezdetét jellemzik a természetet a fürdőszobába csempésző alapanyagok, úgy mint a fa, a bambusz, a mészkő, a márvány és a cement, illetve ezek utánzatai hódítanak akár vízálló tapéta formájában is. Divat a faburkolat, a vynil, a laminált padló, a falon pedig a tapéta és a festék. A bútorok esetében pedig a rattan és minden, ami fonott. A falakra ugyanolyan dekoráció kerül, mint bárhova máshova a lakásban. A berendezés szempontjából elmondható, hogy a zuhanyok alapterülete nő, a kádak még mindig szabadon állnak, a dupla mosdók dupla tükörrel és dupla tárolóval szintén terjednek. A világítás egyre jobban utánozza a lakás többi helyiségét, így a fürdőbe is kerülhet csillár, a LED-csíkok pedig megjelenhetnek a süllyesztett polcokban, a mosdópultok alatt, a tükör mögött és egyéb helyeken az ellebegtetett hatás érdekében. A stílus szempontjából pedig a bohó, változatos, eklektikus, ipari és skandináv stílus, ami jellemzőnek mondható, de természetesen a minimál is még mindig tartja magát. Jellemző a burkolólapok méretének növekedése, de az oversize csempék mellett megmaradnak a kisebb léptékű hatszög, pikkely és különleges rakási móddal feltett téglalap alakú csempék is, úgy mint a halszálka, szélmalom vagy kosárfonat. 

Szoba hatású, eklektikus fürdő

Jellemző színei pedig az örök fehér, a szürke és fekete, az élénk kékek és zöldek, valamint a korall, pink vagy púder árnyalatok, illetve a neutrális színek. A csapok pedig szintén arany, sárgaréz, nikkel, a fekete fémek és kiegészítők helyét a matt fehérek veszik át. A matt felületek és a szatén felületek teret hódítanak. 

Írd meg hozzászólásban, hogy nálatok milyen volt régen a fürdőszoba stílusa és milyen most! 

 

Hujber-Nagy Aletta további írásait ITT találod, a honlapját pedig ezen a webcímen éred el:

www.hnadesign.hu


Ezt a bejegyzést 2020. szeptember 24-én publikáltuk.