Mi az az Építési Napló és E-napló, és miért szükséges?

Az, hogy Építési Naplóról értekezünk, önmagában jó jel, hiszen ez azt jelenti, hogy hosszas, gondos előkészítést követően eljutottál magához az építéshez. Nézzük meg, miért is jó, miért szükséges, mit is tartalmaz az építési napló!

Első pillantásra valami szörnyű és talán felesleges kényszernek hat. Miért is kellene naplót írni akkor, amikor minden figyelmed, időd, energiád magára az építésre akarod fordítani? Általában az ember azt gondolja, abban reménykedik, hogy minden szép rendben megy, mindenki érti, amivel foglalkozik, soha semmi probléma, feszültség nem lesz az építkezésen. Magam részéről ilyennel még nem találkoztam. Az építés: dráma. 

Ha röviden össze akarom foglalni, miért jó az építési napló, azt írnám, hogy azért, mert minden olyan fontos lépést, szereplőt, tevékenységet és körülményt tartalmaz, ami által az építési folyamat tervezhető, követhető és ellenőrizhető. Mindezek alapján pedig egyértelműen kiderül, hogy egy probléma esetén kinek milyen felelőssége, feladata van a helyzettel, illetve a probléma elhárításával kapcsolatban. Ez rendkívül fontos akkor, amikor időd, energiád, pénzed, a családod otthona forog kockán. 

Régen kizárólag kézzel írt építési naplót használtunk. Manapság az E-napló a hivatalos „felület”, dokumentáció. A fent leírtakon túl, azokat időben aktualizálva pontos követelményeket a E-Napló KÖZPONT (e-epites.hu) portálon olvashatsz. Ez hivatott eligazítást adni az E-napló szerepét, tartalmát és a vele kapcsolatos bejegyzési kötelezettségeket, jogosultságokat illetően. A különböző építési tevékenységek eseteit és azok E-naplóval kapcsolatos információit is itt találod meg. Jó hír, hogy az első pillantásra igen bonyolult felülethez jó segédletet, leírást kapsz. Az E-naplóhoz való jogosultságot igazolnod kell, illetve szükséged lesz egy úgynevezett NÜJ számra (9 jegyű „Napló Ügyfél Jel”) is. Ezt automatikusan generált számként egyszer kapod meg, személyes adatokat nem tartalmaz és kizárólag az E-napló használatához van erre szükséged. 

 

A következő részben bemutatjuk az építési napló tartalmát. 

 

Páricsy Zoltán építészmérnök további írásait ITT találod, a honlapját pedig ezen webcímen éred el: https://www.paricsystudio.hu       


Ezt a blogbejegyzést 2021. október 10-én tettük közzé.