Építkezés - aktuális kérdések, bizonytalan válaszok 3. rész
A korábbi elvi megközelítést követően most kicsit gyakorlatibb kérdéseket feszegetünk. Ez inkább ötletelés, „hangos gondolkodás” részünkről, magát a választ Neked kell megtalálnod. Persze ehhez - ahogy korábban is volt szó róla – kaphatsz szakmai segítséget.
Induljunk ki abból, hogy néha a kisebb, a kevesebb több is egyben. Tehát a méretbeli, mennyiségi kérdéseket váltsuk fel a minőségi kérdésekkel. Amikor egy helyiségnek több funkciót adsz, azzal egy adott területet többféleképpen használsz, így kevesebbet építesz, de többet kapsz cserébe. Ilyenkor nem csak a használat lesz rugalmasabb, hanem magával a házzal, annak szerkezeteivel is rugalmasabban kell bánnod.
Egyes falszakaszokat, födémrészeket átalakíthatsz, nyílásokat vághatsz falakba, oszthatod a meglévő tereket, a födémen új feljáróhoz való nyílást alakíthatsz ki. A tartószerkezeti vizsgálatokról, az ehhez tartozó számítások, szakvélemények szükségességéről mér többször írtunk. A megmaradó szerkezetek megfelelő működését, erejét és stabilitását, a megváltozó szerkezeti funkciók maradéktalan betöltését, épségét csak alapos szakmai előkészítést követően szabad és tudod megvalósítani.
Másképp „működik” egy kisméretű, vagy egy kézi falazóblokkból álló, megint másképp egy beton, vasbeton fal. A szemmel látható méretek önmagukban nem jelentenek semmit, mindig az anyagminőséggel összefüggésben és a ház adta szerkezeti rendszerben elfoglalt szerepükkel együtt értelmezhetjük azokat. Egy vékonyabb vasbeton fal lehet erősebb, mint egy vastagabb téglafal. A nyíláskiváltások (acél-, vasbeton-, fa gerenda) méretezése, beépítése különös gondosságot igényel. Másképp kell egy vályogfalhoz viszonyulnunk, vagy egy szerelt, könnyűszerkezetű falat kezelnünk.
Apropó! A szerelt szerkezeteket, falakat előszeretettel használják. De nem mindegy, hogy ezeket hova és hogyan építed be. Több gyártótól tudsz könnyűszerkezetes falakat vásárolni, ezek általában jól és gyorsan megépíthetők, okosan használhatók. De a rutinszerűen – értsd: sokszor átgondolatlanul – beépített szerkezetekkel később gondod akadhat. Nem mindegy, milyen vastag falat építesz ezen szerkezetekből, milyen hanggátlási értékkel, milyen páraellenállású vértezettel (gipszkarton lapok), milyen vastagsággal (vértezet rétegszáma, fém- vagy faváz mérete) használod ezeket.
A könnyű – többnyire utólag szerelt – válaszfalak letagadhatatlan előnyei:
- kis tömegűek, könnyűek,
- így szállításuk egyszerűbb,
- száraz technológiával építhetők,
- gyorsan szerelhetők,
- geometriailag könnyen variálhatók,
- a gipszkarton vértezet szép felületű, így könnyen glettelhető, festhető
Ugyanakkor figyelni kell a funkcióhoz igazított:
- vastagságra (léghang gátlás),
- rétegszámra (több gipszkarton lap, nehezebb, azaz jobb léghanggátlású falat eredményez),
- a szerkezeti váz kitöltésére (hang-, hőszigetelés),
- gipszkarton vértezet minőségére (normál, impregnált, tűzgátló, vagy ezek kombinációja),
- a beépített szerelt válaszfalak és fogadószerkezetek csatlakozásának minőségére (fal-fal, fal-födém kapcsolat).
Házad átalakítása izgalmas, felelősségteljes „játék”.
A bejegyzéssorozat előző részeit itt olvashatod:
- Építkezés - aktuális kérdések, bizonytalan válaszok 1. rész
- Építkezés - aktuális kérdések, bizonytalan válaszok 2. rész
Páricsy Zoltán építészmérnök további írásait ITT találod, a honlapját pedig ezen webcímen éred el: https://www.paricsystudio.hu
Ezt a bejegyzést 2023. január 23-án tettük közzé.

Páricsy Zoltán