Milyen színek használhatók a tetőtéri fürdőszobában?

Az egyes színek és színpárosítások tudat alatt hatnak ránk - például már a reggeli készülődések során is. A fürdőszobában keletkező érzések egész napunk hangulatát megpecsételhetik, hiszen itt indítjuk el és fejezzük be a napunkat. Ezért nagyon fontos, hogy időtálló legyen a stílusa és színvilága, ami amellett, hogy megfelel a preferenciáinknak, még praktikus is, műszakilag megfelelően tervezett, és nem az előző divattrendek valamelyikét követi. Hogy mégis milyen színeket alkalmazzunk, ebből a cikkünkből megtudod!

 

A kivitelezés előtti tervezés azért is fontos, mert fürdőszobák esetében a falak és kiegészítők színének változtatásával könnyedén, alacsony ráfordítással tudunk alkalmazkodni a divathoz és az igényeinkhez, de a burkolatok és szaniterek esetében nagyobb kiadással és időráfordítással kell számolni.  

 

Nem mindegy a méret sem! Nagy fürdőszobákban szabadon játszhatunk a színkombinációkkal, de kis alapterületű, főleg tetőtéri, ferde falakkal tarkított fürdőszobában válasszunk inkább egységesen fehér vagy egyéb világos színt a falakon, a mennyezeten és a padlón egyaránt, amivel optikailag szellősebb, tágasabb lehet a helyiség. Tovább növelhetjük a teret tükrök betervezésével, ráadásul így még világosabb fürdőt kapunk. 

A környezettudatosság és természetesség egyaránt fontos trendek. A lelki egyensúlyunk érdekében sok növénnyel és zöld fallal egészíthetjük ki vizes helyiségeinket. A fehér, szürke és fekete mellett a természetes színek, a kő- és a fahatású anyagok, textúrák, bútorok fehér szaniterekkel alkotják a kortárs fürdőszobadivat gerincét. 

 

Sötét és világos színek tetőtéri fürdőben

 

Jó, ha tudjuk, hogy a meleg színek pár fokkal magasabb, míg a hidegek néhány fokkal alacsonyabb hőmérséklet érzését keltik a helyiségekben, továbbá északi és keleti fekvésű, hűvösebb szobákban érdemes melegebb színeket választani, míg a déli és nyugati fekvésű helyiségekben a hidegebb színek érvényesülnek jobban. 

Ráadásul más színeket kell választanunk egy pihentető fürdőszobába, egy extravagáns fürdőszobába, és egy pezsdítő fürdőszobába is. 

 

Pihentető, nyugtató fürdőszobai hangulat megteremtésére használjunk fehéret, világosszürkét vagy pasztellszíneket. Világosabb, visszafogottabb árnyalatokat válasszunk alapszíneknek, az élénkebb színek pedig inkább a kiegészítőkben jelenjenek meg. 

 

Extravagáns fürdő elérése érdekében a fekete színnel, illetve a vörös vagy a lila árnyalatokkal érdemes operálni, vagy drámai, sötét, tört színeket, mintás felületeket, erős kontrasztokat érdemes betervezni. 

A pezsdítő, frissítő fürdőszobák kedvelt színei pedig a természetben is megtalálható kék, zöld vagy türkiz árnyalatok, vagy pedig a meleg színek törtebb verziói. Ha energiát és dinamizmust szeretnénk magunkkal vinni a helyiségből, tervezzünk ezekkel! 

 

Természetesen nem baj, ha nem merünk bevállalni hangsúlyos színeket a fürdőben, mert semleges színvilágú, hangulatú helyiségünket feldobhatjuk élénk kiegészítőkkel, színes szaniterekkel, kisebb színfoltokkal a felületeken. Amennyiben mégis teljesen színtelen fürdőre vágyunk, abban az esetben sem kell félnünk, hogy unalmas lesz a helyiség, mert a 3D csempék, a matt és fényes felületek váltogatása, a rusztikus kövek és az indusztriális cementlapok megfelelő kombinálása izgalmassá és egyedivé teheti az enteriőrt anélkül, hogy a színekhez kellene nyúlni. 

A monokróm színséma egyébként is jó választás lehet, ha van kedvenc színünk, de ha ez a kedvenc szín túl harsány, abban az esetben válasszuk inkább annak egy jelentősen halványabb vagy törtebb árnyalatát! 

A legmodernebb világítástechnikával szintén tudunk játszani, és életre tudjuk általa kelteni a fürdőszobánkat. A rejtett és a direkt világítások kombinálása, egy-egy rész kiemelése, ellebegtetése, a fényerősség és a színárnyalat állíthatósága mind-mind hozzásegít, hogy fürdőnket folyamatosan meg tudjuk újítani! 

 

TIPP: A Pantone intézete 2020-ban a 19-4052 Classic Blue névre hallgató sötétkék árnyalatot választotta az év színének. Ez a szín a fürdőbe különösen jól illik, hiszen a klasszikus kéket gyakran azonosítjuk a tenger vagy az óceán színével. 

 

Hujber-Nagy Aletta további írásait ITT találod, a honlapját pedig ezen a webcímen éred el:

www.hnadesign.hu


Ezt a bejegyzést 2020. augusztus 24-én publikáltuk.