Új vs. régi tetőtéri ablak összehasonlítása

A legtöbben kb. 20 év eltelte után számítanak arra, hogy tetőtéri ablakuk cserére szorul. 20 év hosszú idő, ez alatt bármely termék számos továbbfejlesztésen esik át. Nézzük meg, milyen lényeges különbségek tapasztalhatók a tetőablakok esetén.

Az üvegfelület nagyobb  

Mivel a nyílászárók első számú feladata a napfény bejuttatása a négy fal közé, azon gyártók, ahol a természetes fény mérnökei dolgoznak, sok energiát fordítanak az üvegfelület méretének növelésére. 

A VELUX tetőtéri ablakok esetén 2014-ben történt nagy változás ezen a téren, az azóta kapható tetőablakok üvegfelülete 10%-kal nagyobb, mint elődeiké, ugyanazon külső tokkülméret mellett. 

Ez lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, mégis az. Hiszen itt nemcsak arról van szó, hogy a tokszerkezet vagy a szárnyszerkezet keskenyebb profilokkal készül, hanem arról is, hogy emellett az ablak stabilitása, tartóssága és hőszigetelőképessége nemhogy nem gyengült, hanem még jobb lett. 

Az ablakszárnyat tervezték újra, így több fény áramlik be az ablakon. téli hónapokban, amikor a legnagyobb szükség van rá, Nap melegítő ereje még inkább kihasználható. tokkülméret változatlan maradt, így a korábban beépített tetőtéri ablakok könnyen kicserélhetők az újra. 

regi-vs-uj-tetoablak-111185-02-XXL 

A hőszigetelés jobb 

Bár örülünk a több fénynek, a jobb kilátásnak, azt nem szeretnénk, hogy hideg legyen a szobában, kiszökjön a meleg és elpazaroljuk a drága fűtési energiát. A tetőtéri ablakok hőszigetelő képessége a tok és az üvegezés hőszigetelő képességén egyaránt múlik. 

Az ablaktok (vagy ablakkeret) esetén olyan különleges megoldások születtek, amelyek példaértékűek.  

Az új fa tetősíkablakok a szabadalmazott VELUX ThermoTechnology™ hőszigetelési rendszerrel készülnek: az ablakszerkezet 100%-ban újrahasznosítható expandált polisztirolhablemez (EPS) hőszigetelő anyag és hőkezelt fa kombinációja. A VELUX ThermoTechnology™ az ablakot ellenállóbbá teszi a széllel és a vízzel szemben, miközben a meleget a szobában tartja. Az egyedülálló energiahatékonyság a kisebb fűtési igényben mutatkozik meg. 

Természetesen az üveggyártásban is nagy előrelépés történt, például a 3-rétegű üvegezések már 0,6 W/m2Ug hőszigetelő értékkel rendelkeznek. 

Összehasonlításként, például egy 2003-ban vásárolt VELUX tetőtéri ablak hőszigetelő képessége (a teljes ablakszerkezet esetén) 2,8 W/m2K volt, ma ugyanez az érték egy olcsó alapablak esetén 2-rétegű üveggel 1,3 W/m2K, egy 3-rétegű üvegezésű VELUX tetőtéri ablak esetén pedig 1,1 W/m2K. 60%-kal alacsonyabb ez az érték, ennyivel lett energiatakarékosabb a tetőtéri ablak. 

 

Nálad van tetőablak? Ha igen, milyen idősek? 

 


Ezt a bejegyzést 2021. március 25-én tettük közzé.