Felkészülés tetőtér-beépítésre

A tetőtér beépítésével nyert plusz alapterületet sokféle módon hasznosítjuk. Általában a háló és a gyerekszoba kap fent helyet. Azonban, ha van elegendő hely és igény rá, a dolgozónkat és szabadidős tevékenységeink színterét is megteremthetjük a tető alatt. Mutatjuk, hogy hogyan!

Milyen előnyökkel jár, ha felfelé terjeszkedünk 

  • Már a telekvásárlással is spórolhatunk, ugyanis többszintes, tetőtérrel is rendelkező házat kisebb alapterületen is felhúzhatunk
  • Meglévő ház esetén nem veszünk el a kertből plusz négyzetméterekkel.
  • Egy tetőtérrel rendelkező házban – főleg, ha a tetőtér maga az első emelet –könnyebben elválasztható a nappali életünk és az éjszakai pihenés, alvás funkciója. Ilyen esetben nyilvánvalóan a földszinten kerül kialakításra a nappali, a konyha, viszont az emeleten lehetnek a hálószobák, vendégszobák, fürdőszoba. 
  • A tetőtér-beépítésével új otthonunk a régi otthonunk, nem kell elhagynunk a jól ismert és szeretett környéketszomszédainkat. 

 

Milyen lehetőségeket rejt a tető? 

Az ottlakó család lehetőségeitől, érdeklődésétől és a rendelkezésre álló hely méretétől függ, hogy mi hol kap helyet. Ahogy fentebb is jeleztük, érdemes a hálót és a gyerekszobát felköltöztetni. Ha azonban egy földszint és egy további emelet is elhelyezkedik a padlástér alatt, vagy a földszinten elférnek a hálók is, a szabadidős tevékenységeink helyszínét vagy épp az otthoni munkaállomásunkat is kialakíthatjuk az emeleten. Így akár az edzés, jóga, olvasás, puzzle színhelyévé is válhat, ki-ki modellezhet, biliárdozhat vagy épp festhet a padlás helyén. A tetőtér funkciójától függően kell végig gondolni, hogy mennyi természetes fényre és szellőztetési lehetőségre van szükség, esetleg érdemes lehet megtervezni a kilátást, panorámakilátás lehetőségét, amihez a tetőtéri ablakok remek lehetőségeket biztosítanak. Erről bővebben itt írtunk. 

 

Hogyan lesz élhető a tetőtér? 

Természetesen ahhoz, hogy egy tetőtéri helyiség mindezen funkciókat el tudja látni és egész év során kellemesen érezzük magunkat ott, a padlástér kialakításának kivitelezését is gondosan kell végrehajtani. Mivel a tetőterek ferde oldalúak, a napsugarak erősebben felmelegítik ezeket a helyiségeket. Nyáron nem ritka a 30oC közeli vagy feletti hőmérséklet sem. Egy hőszigetelés nélküli tetőtér télen pedig igen hideggé tud válni. Hogy a beépített tetőteret egész évben kényelmesen használhassuk, és kellemes belső klímát biztosíthassunk, elengedhetetlen a tetőfelület megfelelő hőszigetelése. Ha padlásterünket például tűzálló kőzetgyapottal hőszigeteljük, az nemcsak a téli hidegtől, de a nyári túlzott felmelegedéstől is megóv.  

Fontos továbbá a padlásfödém szigetelése is – itt a hangszigetelés kerül előtérbe: ezzel a padlástéri tevékenységek során keletkező hangoktól, lépészajoktól kímélhetjük meg az alsóbb szinten lévőket. Erre a célra is ajánlható a kőzetgyapotból készült szigetelés, amely nemcsak kiváló hőszigetelő, de erős hanggátló tulajdonsággal is bír. 

 

Olvasd el következő bejegyzésünket is, ha érdekelnek a ROCKWOOL tanácsai a tetőtéri gyerekszobát illetően!  

2021-04-07_13-17-50


Ezt a bejegyzést 2021. április 8-án tettük közzé.