Nemzeti Mintaterv Katalógus kockaházakra

Az építkezők tervezési, kalkulálási és kivitelezési folyamatait is megkönnyíti a Nemzeti Mintaterv Katalógus, ami már kockaházakra is elérhető. Ráadásul az online katalógus tartalma az épületkategória mellett tovább szűkíthető a preferenciák szerint, így az általános tájékozódás mellett célirányosan is nézelődhet az érdeklődő, majd ingyenesen letöltheti a kiválasztott dokumentációt. A folytatásban be is mutatjuk a szűrőket, tarts velünk!

 

Az NMTK – Nemzeti Mintaterv Katalógus 2021-es, aktuális verziójában új épület építése mellett már kockaház átalakítása épületkategóriát is találunk. Egy korábbi bejegyzésünkből már tudhatod, hogy az új otthonra vágyók körében ma már potenciális épülettípus a sok esetben felújítandó Kádár-kocka. Közel 850 ezer ilyen ház van hazánkban, aminek bizonyos hányada már elérhető az ingatlanpiacon. Arról is olvashattál már nálunk, hogy miért is éri meg elbontás helyett újjáépíteni ezeket a 60-as években született épületeket. Ráadásul már egy konkrét, felújított Kádár-kocka alaprajzát és átalakulását is megosztottuk Veled. 

Pontosan az előzőekben már megismert előnyök miatt olyan népszerű ez a háztípus: a piaci kínálathoz képest jó áron lehet hozzájutni és felújítani, alaprajza könnyen átalakítható, vertikálisan és/vagy horizontálisan is bővíthető. 

Ráadásul közös érdekünk, hogy a Kádár-kockából álló közel milliós épületállomány felújításra kerüljön, ezzel fenntarthatóbbá téve a hazánkban lévő otthonokat, csökkentve a lakóházak károsanyag-kibocsátását és magas fenntartási költségeit. 

Éppen ezért is kapunk segítséget a lakóháztervek formájában. 

https://www.oeny.hu/oeny/nmtk/mintatervek oldalon elérhető idei Nemzeti Mintaterv Katalógusban, a kockaház átalakítása szűrőt bekapcsolva válogathatunk a kockaházakra vonatkozó tervek közül. De ezeket még az egyéni érdeklődési körök mentén tovább szűkíthetjük a következőknek megfelelően: 

  • szobák száma, 
  • alapterület, 
  • család összetétele (felnőttek és gyermekek száma), 
  • beépítési mód, 
  • tetőforma, 
  • telek lejtése

Valamennyi mintaterv tartalmaz költségkalkulációt, illetve jelölést arra vonatkozóan, hogy a mintaterv CSOK-képes-e. A fentiek mellett képgaléria is segíti bemutatni az elképzelést. Valamennyi háztervnél már letöltés nélkül is megnézhetjük az alaprajzot. 

 

 „A Nemzeti Mintaterv Katalógus elsődleges célja a Magyar Falu Programhoz kapcsolódóan a lakossági építkezések támogatása és a magyar vidék épített környezetének minőségének növelése. Ennek érdekében egy tájegységi karaktereket is hordozó, interneten ingyenesen elérhető családi ház tervadatbázist fejleszt a Miniszterelnökség és szakmai háttérintézménye a Lechner Tudásközpont. Az alkalmazásnak köszönhetően a magyar családok olcsóbban és gyorsabban szerezhetnek be szakmailag elbírált, valamint műszakilag ellenőrzött, helyszíni adaptálásra alkalmas, egyszerű bejelentésre előkészített tervdokumentációt. Egy helyen találhatják meg a legfontosabb információkat és tudásanyagokat, ami segíti a tervválasztást és a felkészülést az építkezésre.” – olvasható az NMTK oldalán. 

 


Ezt a bejegyzést 2021. november 2-án tettük közzé.