Kisfiúsból nagyfiús szoba? Így kezdj neki!

Kettőt pislogunk és a kis pólyás kisbaba már tipeg, majd már oviba megy, és mire magunkhoz térünk ismét, már az iskola kapuján kísérjük be. Cseperedésével nemcsak a ruhatárát, de a szobáját is kétévente fel lehetne újítani. Lássuk, hogyan alakíthatunk ki a tetőtérben kisfiúsból nagyfiús szobát. 

Ágy 

Az első és legfontosabb az ágy lecserélése. A szoba méretétől függően válasszunk olyan ágyat, ami a gyerek méretéhez még 3-4 évig várhatóan passzolni fog! Ha a szoba adottságai engedik, akkor akár már most is felszerelhetjük a szobát egy klasszikus, egyszemélyes felnőtt ággyal. Így biztosan jó sok helye lesz forgolódni, elnyújtózni. Az ágy magasságára viszont figyeljünk oda, hogy kényelmesen és biztonságosan tudjon be- és kimászni az ágyikóból. 

Ha a szoba nem bővelkedik sok helyben vagy nehezen kihasználható a ferde falsík, de a nagyfiúnak egyre több cuccai vannak, akkor az emeletes ágyon is érdemes lehet elgondolkodni.  Ha biztonságosan tud fel-le közlekedni, akkor az alsó szintet akár beépített szekrényként is használhatjuk.  

Íróasztal 

Talán ez az első komolyabb jele annak, hogy a kisfiúból nagyfiú lett. Az íróasztal kerüljön minél világosabb helyre! Érdemes a tetőablak alá elhelyezni, hogy a legtöbb természetes fény érje a munkafelületet. Ha úgy érzitek, hogy a fénymennyiségen még lehet javítani, érdemes lehet a tetőablakok számának bővítésén vagy ablak méretének szélesítésén elgondolkodni. Minél több természetes napfény jut be, annál több pozitív hatás éri a picit. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. Itt pedig arról olvashatsz, hogy melyik ablaktípus engedi be a legtöbb természetes fényt.  

Színek 

Lehet, hogy a léggömbös, űrhajós vagy dzsungeles falmatrica már nincs olyan közel a nagyfiú szívéhez, mint amilyen jó ötletnek tűnt az újszülött korában. Mindenképp kérdezzétek meg, hogy milyen színnek, mintának, esetleg tematikának örülne a saját birodalmában. A színek lélektanát is érdemes átgondolni. A sárgával vidámságot és kreativitás, a kékkel és zölddel nyugalmat vihettek a szobába. 

Tárolók 

Valószínűleg egyre több a játéka, holmija, amik ráadásul egyre nagyobbak is. A ferde falsík alatti terület nagyon hasznos lehet, ha tárolási célokra használjátok fel. Kosarakkal, tárolódobozokkal vagy asztalossal készíttetett fiókrendszerrel pillanatok alatt el tudjátok rejteni szem elől a sok ajándékot, kütyüt.  

Gondoljátok újra 

Egyes bútordarabokat nem kell egyből lecserélni. Egy közös átalakítás, újra festés, matricázás egyrészt egy szuper közös család program, másrészt pedig pillanatok alatt új bútordarab készíthető a nagyfiús szobába.  

Ha olvasgatnál még a témában, ajánljuk ezt a cikkünket, ahol összeszedtük, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a tetőtéri gyerekszobából.  


Ezt a bejegyzést 2022. április 2-án tettük közzé.  

 
Fotó: Jesper Jørgen Fotografi ApS, Model: BASIC CPH, Silas #5682 (kis testvér) and Bertram #1476 (nagy testvér), Project manager: PMO, Tina Mobeck Christensen