Mire ügyeljünk, amikor a tetőtér természetes megvilágítását tervezzük?

A természetes fénynél nem sok fontosabb dolog van egy ember számára. Talán a víz és élelem után a harmadik a fontossági sorrendben ez az éltető elem. Ahhoz azonban, hogy elegendő mennyiségben jussunk hozzá a négy fal között, ügyes tervezésre van szükség. 

Nem árt tudni, hogy a homlokzati ablakok által bebocsátott fény kétszeresét tudja biztosítani egy azonos méretű tetőtéri ablak, így ha kevés bútorozható felületünk van, akkor nem is kell mindenáron homlokzati falra tennünk az ablakokat, vagy legalábbis nem innen kell remélni a legtöbb fényt. Ha már a homlokzati nyílászáró adottság, de a fény nem elég, akkor egészítsük ki a homlokzati ablakokat tetőtéri ablakokkal, nagy mélységű terek esetén – amennyiben nem jut természetes fény a helyiség távolabbi részeibe - pedig plusz fénycsatornával is.  

Viszont akik már éltek tetőtérben, tudják, hogy ha csak tetőtéri ablak van egy lakásban, akkor a lakók igen keveset tudnak érzékelni a külvilágból, hiába kétszer annyi fényt engednek be ezek a fajta nyílászárók. Gyakorlatilag csak az eget, felhőket láthatják az otthonukból. Nem látják, milyen ruházatban vannak odakint az emberek, hogy fújja-e a szél a fák lombjait, tehát az időjárási viszonyokat csak azután tudják realizálni, miután kiléptek a lakásból. Azoknak, akik többet szeretnének látni a külső környezetből javasolt a térdfalba épített és a tetősíkba épített ablakok kombinációja. Ráadásul, ha ezeket soroljuk, tehát kettőt, hármat vagy akár négyet teszünk egy sorba, akkor gyakorlatilag ugyanúgy megnyílik a tér, mint egy kertkapcsolatos helyiség nagyméretű teraszajtaján keresztül.  

nappali-ID10027474_102534-01-XXL 

A másik problémás terület tetőterekben a kis magasságú térdfalak területe, mert ezek mentén nehezen bútorozható egy-egy falszakasz. Legtöbbször komódot vagy egyéb tárolót szokás ilyen helyekre betervezni, de jó megoldás még a fürdőkád, a kanapé vagy az ágy térdfal elé állítása. Ez utóbbi három esetben azonban érdemes pont a kád, a kanapé vagy az ágy fölé tervezni 2-2 (kanapé esetében több) tetőtéri ablakot, mert így lényegesen megnő a fejtér, így ha telefoncsörgésre ébredünk vagy becsenget a postás és felpattanunk a kanapéról vagy kipattanunk az ágyból vagy a fürdőkádból, akkor nem ütjük be a fejünket. Természetesen ez esetben az ágy feletti ablakokra érdemes sötét színű árnyékolót telepíteni a pihentető alvás érdekében.  

Tetőtéri közlekedőkbe pedig – ahol nincs lehetőség homlokzati és tetőtéri ablakok elhelyezésére – feltétlenül tervezzünk be VELUX fénycsatornákat. A fénycsatornák periszkópszerűen engedik be a természetes fényt otthonunk közepébe, tehát gyakorlatilag a napsütést vezetjük be általuk ezekbe a belső, körülzárt terekbe. Attól sem kell megijedni, hogy sötét lesz, miután lemegy a nap, hiszen ezekben a fénycsatornákban van izzó, így sötétedés után lámpaként funkcionálnak.  

fenycsatorna-ID10114125_528934-01_tzr-packaging-tile-1 

És ha már elég fényt sikerült beengedni a megfelelő helyre pozícionált és elegendően nagy méretűre tervezett nyílászárókkal és fénycsatornákkal, akkor öltöztessük fel úgy az egyes helyiségeket, hogy azok funkciójához igazodjanak a falszínek és a felületek anyagai. Hálószobába, fürdőszobába például nem probléma, ha sötét falakat, tapétákat teszünk, matt felületeket hiszen itt úgyis többnyire sötétben vagy csak kevés ideig tartózkodunk, de a konyhába, nappaliba, dolgozó- és tanulószobákba érdemes minél világosabb, fényesebb felületeket, illetve leginkább a fehér színt alkalmazni. Minden más esetben sok mesterséges fény betervezése válik szükségessé, ami jelentősen megnöveli a költségeinket.  

Olvass többet a témában: 

 

Írd meg hozzászólásban, mennyire vagy elégedett otthonodban a természetes fény mennyiségével!

Hujber-Nagy Aletta további írásait ITT találod, a honlapját pedig ezen a webcímen éred el:

www.hnadesign.hu


Ezt a bejegyzést 2022. szeptember 23-án tettük közzé.