Építőipari árajánlatok és szerződések értelmezése: fogalmak, amikkel érdemes tisztában lennünk - 2. rész

A témát taglaló első részben tisztáztuk az „Ajánlat” lényegét. Álljon itt ismétlésként: az ajánlat tartalmazza azokat a várható díjakat, árakat, amiket kifizetsz az építkezés vagy felújítás során. Most nézzük meg, mit is jelent egy másik mumus, a „Szerződés”.

Biztos találkoztál olyannal, aki semmiféle papírt, szerződést nem írt alá, mert nem törődött ilyen hiábavalóságokkal. Majd az építkezés során eljutott egy ponthoz, amikor bajba került, és szaladgált fűhöz, fához, sírt-rítt, aggódott és kétségbe volt esve. Becsapva érezte magát, mert valóban méltatlan helyzetbe hozták, átverték és nemhogy az építkezést nem tudta befejezni, hanem még az is elveszett számára, ami addig, előtte megvolt. Ez pedig nem más, mint a pénze, ideje, régi háza, idegei és nem is folytatom a sort. Nagyon szomorú történetek ezek. 

Persze ilyenkor jön a sok „okos” és mond mindent. Van, aki tetézi a bajt, és még fenyegeti, gúnyolja, felelősségre is vonja. Van, aki bátorítja, bíztatja a szerencsétlen helyzetbe kerülőt. Az előbbiekkel nem foglalkozom, az utóbbiakkal pedig azért nehéz, mert ők leginkább emberi támaszok, viszont ebben a helyzetben szakmai támaszra is szükség lesz. 

Ne akarj ilyen helyzetbe kerülni! 

A lehető legegyszerűbb, ha bármilyen munka, munkáltatás, fizetés, beruházás ELŐTT szerződést kötsz. Két eset van: vagy azért akarsz szerződést kötni, mert nincs meg a bizalom, vagy megvan a bizalom, de tisztában vagy azzal, hogy „ember tervez, Isten végez”. Az első verzió esetén azt tanácsolom, hogy ne csinálj semmit, de hogy ne terveztess, ne építkezz olyannal, akiben nem bízol, az a legkevesebb. Nem érdemes. A második változat viszont rámutat arra, hogy okosnak kell lenned, és az is lehetsz, kaphatsz segítséget ebben a „szerződéses procedúrában”, de mindig adódhatnak olyan események, körülmények, amikre nem lehet, és így Te sem tudsz előre felkészülni. Jó esetben a szerződés pont ezekben a szituációkban lehet iránymutató, amikor valami baj van. Ha nincs baj, nem kell senkinek szerződést lobogtatni, mert ha minden szép rendben zajlik, mindenki meg van elégedve azzal, ami történik, senki sem fogja a papírokat lengetni, hogy mást akarna, mint amiben megegyeztek. 

Tehát amikor megállapodsz valakivel valamiben, jó esetben a „kézfogás és az egymás szemébe nézés” többet jelent, mint a papír, de a fentiek miatt mégis jó, ha írásban rögzítesz mindent, ami fontos, akár a tervezésnél vagy az építkezés során. 

 

Mik a legfontosabb tények, amiket rögzíteni kell egy ilyen „papíron”? 

A személyes, céges adatokon túl a konkrét: 

  • helyszín, 
  • program, 
  • tervi tartalom, 
  • épület méret, 
  • elvárások (mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt), 
  • teljesítési határidők (azok feltételei), 
  • fizetési határidők, ütemek, 
  • kialkudott ár, amihez konkrét tartalom társul, 
  • az esetleges nem várt események kezelésének módja, ideje, 
  • vis maior kérdése, 
  • felelősségi körök, 
  • a szerződő felek szerepe, kötelezettsége, jogai. 

 

A fenti lista nem teljes, de igyekszik kiemelni a lényeget. Egy felkészült ügyvéd minden esetben tud Neked segíteni. Szerződést szerkeszt és szakmailag segít a nehéz helyzetekben szükségessé váló irat összeállításában. Nagyon fontos, hogy a mindenkori Szerződés sosem egyoldalú. Tehát nem csak a Te szükségleteid, jogaid, elvárásaid foglalja magába, hanem a szerződő partnerét is. Kölcsönösségre és persze törvényességre támaszkodik. Mint minden tisztességes megállapodás. Törekedj erre, legyen szerződésed, amit csak akkor írj alá, ha utána nyugodtan alszol. 

 

Páricsy Zoltán építészmérnök további írásait ITT találod, a honlapját pedig ezen webcímen éred el: https://www.paricsystudio.hu        

 


Ezt a bejegyzést 2024. május 15-én tettük közzé. 

 

Kapcsolódó bejegyzések a blogon: