Tévhit: tetőtér egyenlő kevesebb természet

Ha a ház bővítését tervezgetitek, biztos ti is dilemmáztok azon, hogy vajon horizontálisan vagy vertikálisan lenne érdemes terjeszkedni. Előbbinél talán a legnagyobb előny, hogy nagy ablakokkal, panoráma ajtókkal lehet kapcsolódni a kerthez, teraszhoz, utóbbi viszont nem megy az udvar méretének rovására. És egyébként biztos, hogy a tetőtérrel elhatároljuk magunkat a természettől? Tudd meg cikkünkből!

 

Amikor felmerül a ház bővítésének kérdése, alapos okunk van erre. Bizonyára bővül a család, vagy több térre van szükség, mert például otthonról végezzük a munkánkat, esetleg a gyerkőcök cseperedtek fel idő közben és szeretnének külön szobát. De persze alakulhat úgy is, hogy a nagyszülőket költöztetjük közelebb, és még sorolhatnánk.  

Persze az még kevés, hogy belátod, több helyre van szükségetek, hiszen azt is ki kell találni, hogy a földszinten vagy a tetőtérben terjeszkedtek, terjeszkedhettek. Ugyanis nemcsak az elképzeléseitektől függ, hanem a szabályozástól is! A telek beépítésére vonatkozó előírásokról már írtunk korábban, olvasd el Kettő az egyben: kétszer akkora lakótér és tágas kert című bejegyzésünket! Ugyanitt már azt is összegyűjtöttük, miért érdemes az alapterület növelése helyett felfelé bővülni.  

Ha az az aggodalmad, hogy a tetőtérrel eltávolodsz a természettől, ezt most eloszlatjuk! A tetőablakok és ezek különböző kombináció új nézőpontot tárnak eléd.  

 

Térdfal ablak 

A térdfal ablakok például páratlan panorámát láttatnak. Függőleges és alacsony pozíciójuknál fogva rálátást biztosítanak a kertre, a külvilágra. Az már csak rajtad múlik, hogy hány darabot pakolsz egymás mellé belőle. Ezek kombinálva tetőablakokkal megsokszorozzák a szobába beáramló természetes fény mennyiségét. Erről ebben a bejegyzésben írtunk részletesebben, olvasd el! 

 

Ablakból erkély 

Bár lehet, hogy némileg futurisztikusnak tűnik, de már van olyan tetőablak is, ami erkéllyé nyílik. Zárt állapotában csupán két egymás fölé épített tetőtéri ablaknak tűnik, de pár mozdulattal erkéllyé nyitható. A felső ablak felfelé nyílik, az alsó pedig kifelé billenthető. Megjelenik egy korlát is és máris élvezhetjük az erkélyhatást: biztonságosan kiállhatunk, hogy élvezzük a kilátást és megcsodáljuk a naplementét. A VELUX CABRIO® ablakokat itt mutatjuk be részletesen.  

 

Duo, Tripla, Quartett 

A tetőablakokat egymás alatt és mellett is elhelyezheted, halmozhatod. Ezáltal megsokszorozhatod a kilátás élményét, a friss levegő és a természetes fény mennyiségét. 

 

Melyik a kedvenc megoldásod, tetőablak kombinációd? 

 

Kapcsolódó bejegyzések:  

 


Ezt a bejegyzést 2022. április 24-én tettük közzé.