Mire futja - építkezés, új otthon vásárlása vagy bővítés?

Eljött az idő, kinőttétek az élettereteket? Tudod, hogy több helyre vagy más elosztásra van szükséged, de nem tudod, hogy milyen formában valósítsd meg? Ebben a legnagyobb segítséged a költségkalkuláció és a tervezés lesz. Nézzük meg együtt, mi mindennel kell számolnod!

Legyen szó építkezésről, ház- vagy lakásvásárlásról, esetleg bővítésről, átalakításról, mindegyik komoly előkészítést és tervezést igényel, különösen az anyagiak oldaláról. Ha bizonytalan vagy, melyikbe kellene vagy tudnál belevágni, gondold végig a következőket! 

 

Építkezés 

Röviden összefoglalva: sokszor végtelen pénz és idő. Ahogy korábban írtunk róla ebben a bejegyzésben, az építkezők többsége arról számol be, hogy alulbecsülte a költségeit előzetesen. Gyakorta, még akkor is, ha pontosnak tűnő kalkulációt készíttettünk, a tervnél kb. 30-40%-kal is több költség várható a projekt kivitelezésének végére. Ráadásul, kevés a szakember, akik be vannak havazva, sokszor egyidejűleg több építkezésen is dolgoznak, így különböző munkáik összetorlódhatnak. Akkor vágj bele, ha jelenleg van hol laknod és nem sürget a költözésben semmi, hiszen egy építkezésnél sokszor váratlan dolgok adódhatnak, amelyek óriási időbeli csúszásokat eredményezhetnek, és nem utolsó sorban rengeteg plusz költséget generálhatnak, amihez sok mozgatható megtakarításra vagy magas havi jövedelemre van szükség.  Ráadásul a közművesítés, engedélyek beszerzésetereprendezés, kertrendezés, a garázs kialakítása, a kocsibeálló és a végtelenségig sorolhatjuk még, mind-mind további plusz feladatokat és csúszási pontokat jelenthetnek. Ha türelmes vagy, van jó brigádod, tudod, mit akarsz és a takaród is engedi, csak akkor vágj bele! 

 

Új otthon vásárlása 

Ha egy szóval kellene jellemezni: zsákbamacska. Honnan tudhatom biztosan, hogy jó lóra teszek az ingatlan megvásárlásával? Egy ingatlan megtekintésekor sok esetben csak magáról a ház vagy lakás látható részeiről kapunk képet, de a környéket, a szomszédságot, az esetleges problémákat nem ismerjük megEbben az esetben is lényeges, hogy nszorítson téged az idő, hiszen komoly utánajárás, összehasonlítás, kiválasztási folyamat előtt állsz. Ilyenkor az idő tényező miatt esetleg elhamarkodottan nem a legjobb döntést hozod meg. 

 

Bővítés, átalakítás 

Meglévő ház esetén ideális lehet felfele bővíteni az életteret, ha erre van lehetőség és alkalmas rá az alap. Összegyűjtöttünk ehhez 10 praktikus tanácsot ebben a bejegyzésünkben és építészmérnök szakértőnk is összefoglalta általános javaslatait a témával kapcsolatban itt. Bár ebben az esetben is meg kell találni a megfelelő szakembert, és bizony itt is összeadódhatnak a költségek, de mégis kisebb beruházásból és rövidebb idő alatt is megvalósíthatószemben az építkezéssel. Szerintünk ennek az is az egyik előnye, hogy nem kell elköltözni, csak a munkálatok befejeztével berendezni az új helyiségeket. Így nem hagyod el a megszokott környéket, de mégis a beépített tetőtér lehetővé teszi, hogy a családtagoknak meglegyen a maga kuckója a családi időtöltésre alkalmas közös terek mellett. Ha szereted a jelenlegi házat, az udvart, az utcát és a környéket, ha nehezen változtatsz, jó megoldás lehet számodra. 

 

Melyikre milyen támogatás igényelhető 

Összefoglaltuk a 0 százalékos hitel, a babaváró hitel és a CSOK legfontosabb tudnivalóit A cikkeink elolvasásán felül lépj kapcsolatba a bankoddal és érdeklődj a lehetőségeidről!  

 

A malacperselyen kívül még mi számít a döntéshozatalban? 

  • Milyen funkciójú helyiségekre van szükség? 
  • Miért kell más/nagyobb tér? 
  • Mennyi idő van a tervezésre, kivitelezésre? 
  • Van-e megbízható kivitelező/tanácsadó? 

 

Ha építészt keresel, olvasd el a Mit tegyél és mit ne, amikor építészt keresel című írásunkat is! Ha pedig kivitelező mellett döntesz, fusd át Szakember-keresés - hogyan válasszak kivitelezőt? című blogposztunkat is! 


Ezt a bejegyzést 2020. szeptember 14-én tettük közzé.